A Shu-Ha-Ri alkalmazása az agilis folyamatokban 

“Mi mester képzünk, nem örökös tanítvány!” – szól a RI egyik legfontosabb mottója. És, hogy miből is ered ez a mondat? A Shu-Ha-Ri egy japán harcművészeti fogalom, amelyet a mesterré válás folyamatának az egyes szakaszaira használnak.

A Shu-Ha-Ri évek óta gyakori téma az agilis közösségekben, hiszen miért is ne lehetne alkalmazni egy japán harcművészetet leíró fogalmat az üzleti életben? Sok agilis vezető írt már a Shu-Ha-Ri-ről, többek között az Agilis Kiáltvány egyik megalkotója Martin Fowler is. De hogyan is lehet alkalmazni ezt az agilis munkamódszerben? És milyen eredményeket lehet vele elérni? 

Mi az a Shu-Ha-Ri? 

A Shu-Ha-Ri egy japán harcművészeti fogalom, amelyet a mesterré válás folyamatának egyes szakaszaira használnak. Endo Seishiro Aikido aikido mestertanár a következőképpen foglalja össze a Shu-Ha-Ri lényegét: 

„Amikor megtanulunk valamit, a Shu, Ha és Ri szakaszain megyünk keresztül… A Shu során ismételjük a formákat és fegyelmezzük magunkat, hogy a testünk magába szívja azokat a formákat, amelyeket elődeink alkottak. Hűek maradunk a formákhoz és nem térünk el a már megírt forgatókönyvtől. Ezután, a Ha szakaszban, miután fegyelmezetten elsajátítottuk a formákat és mozdulatokat, újításokat teszünk. Ebben a folyamatban a formákat meg lehet törni vagy el is lehet vetni. Végül, a Ri-ben teljesen eltávolodunk a formáktól, megnyitjuk az ajtót a kreatív technika előtt, és eljutunk egy olyan helyre, ahol a szívünk/elménk vágyainak megfelelően cselekszünk, akadálytalanul, miközben nem lépjük túl a törvényeket.” 

Harcművészet és agilis?

Az évek során a Shu-Ha-Ri-t elvonatkoztatták a harcművészettől és elkezdték általánosságban alkalmazni a tanulás egyes ciklusaira. Az agilis gondolkodás elsajátításának folyamatában is igen hasznos.  

A már korábban említett Martin Fowler az agilis elfogadási minták szempontjából releváns kontextusban a következőképpen definiálja a Shu-Ha Ri-t: 

Shu – Ebben a kezdeti szakaszban a tanuló pontosan követi egy mester tanításait. Arra koncentrál, hogyan végezze el a feladatot, anélkül, hogy túl sokat törődne a mögöttes elmélettel. Ha a feladat elvégzésének többféle változata létezik, akkor csak arra az egy módra koncentrál, amelyet a mestere tanít neki. 

Ha – Ezen a ponton a tanítvány az alapgyakorlatok működésével egyidőben már elkezdi megtanulni a technika mögött rejlő alapelveket és elméletet. Elkezd tanulni más mesterektől is, és ezt a tanulást beépíti a gyakorlatába. 

Ri – A tanítvány most már nem másoktól tanul, hanem a saját gyakorlatából. Saját megközelítéseket alakít ki, és a tanultakat a saját, egyedi körülményeihez igazítja. 

Hogyan használhatjuk a Shu-Ha-Ri-t egy agilis közegben?  

Ahelyett, hogy rögtön azt gondolnánk, hogy minden helyzet egyedi és hogy valami különleges megoldást kell kitalálni rájuk, először győződjünk meg arról, hogy az alapok megfelelően vannak elsajátítva. Lényegében kezdjük el egyszerűen az alapokkal, és először azokat csináljuk jól. 

Egy egyszerű, de hasznos példa: Egy együtt dolgozó csapat napi rendszerességgel 35+ perces stand-upot tart, és meg vannak győződve arról, hogy ritkábban kellene stand-upot tartaniuk, hogy a csapat tagjai csak „végezhessék a munkájukat”. Íme, hogyan segíthet a Shu-Ha-Ri elmélet ebben a példában. 

Shu: A  csapattagok a napi standup három hagyományos kérdésére válaszolnak a megbeszélés során:  

1) Mit csináltál tegnap?  

2) Mit terveztél ma csinálni? 

3) Van-e valami, ami akadályozza az előrehaladásodat?  

Ha csapat már tudatosan tudja követi ezt a gyakorlatot, akkor nagy valószínűséggel jelentős javulást tapasztalnak majd a stand-up időtartamában és minőségében egyaránt. 

Ha: A Shu utáni javulás után a csapat már nagyon elégedett és ez arra ösztönzi őket, hogy még jobbá tegyék a stand-upokat, tehát elkezdik lazítani a három kérdés megválaszolása körüli nyelvezetet, és hozzáadnak egy negyedik állítást: „Ma szükségem lenne segítségre x ügyben”, persze csak ott, ahol ez helyénvaló. Ez a változás javulást eredményez abban, ahogyan a csapat megfogalmazza az egyes történéseket és kihívásokat. Ez egy ideig így folytatódik, és a csapat folytatja a kísérleteket különböző kérdésekkel, hogy kiegészítse vagy megvilágítsa az aktuális kihívásokat. 

Ri: A csapat eltávolodik a mechanisztikus struktúrától, a megválaszolandó kérdések szándékos szerkezetétől, és a munkaértekezletük inkább olyan információáramlás, amelyet mindenki hasznosnak talál. Gyors, tömör, hatásos, és könnyen alkalmazkodik a csapat előtt álló helyzethez és kihívásokhoz. 

Miért hozott a fenti példában a Shu-Ha-Ri fejlődést? 

A stand-upnak van egy mintája és folyamata, amit a „Shu” létrehozott. Ez a minta egy ki nem mondott ritmus, vagy nevezhetjük szerkezetnek is, amely továbbra is meghatározza, hogyan csinálja a csapat a stand-upokat. Ez a ritmus segítette őket abban, hogy kialakítsák a rövid, tömör és hatásos stand-upot. A kérdések és a megbeszélések idővel megváltoztak, de a ritmus és a folyamat megmaradt. 

A problémás stand-upot végző csapat példájában, ha mindig csak a mechanikára (a három kérdésre) koncentrálnának, soha nem jutnának tovább a Shu-nál, és nem fejlődnének tovább. Ha csak a kísérletezés fázisáig jutottak volna a különböző kérdésekkel és ötletekkel, akkor soha nem jutottak volna el a Ri-ig, soha nem váltak volna a stand-upok mestereivé.  

A Shu-Ha-Ri alkalmazása nélkül valószínűleg nem lett volna rövidebb a stand-upjaik időtartama, és valószínűleg most ritkábban tartanák őket. 

Mi a feladata az agilis coach-nak ebben a helyzetben? 

A Shu-Ha-Ri alkalmazásánál az egyik legfontosabb trükk az, hogy kitaláljuk, hogy ez a gondolkodásmód hogyan keresztezi a valós helyzeteket.  

Először is meg kell vizsgálnunk, hogy az alapok mennyire működnek jól a csapat  folyamataiban. Erre egy kiváló példa, ha például egy csapat kéthetes spintekben dolgozik, mégis amit elkezdenek az első sprintben, még folytatódik a másodikban és a harmadikban is. Ilyenkor az agilis coach-nak érdemes visszamennie az alapokhoz és elkezdeni azokat a folyamatokat javítani.  

A Shu-Ha-Ri egy olyan gondolkodási eszközt, nyelvet és referenciakeretet biztosít, amelyekkel új készségeket tudunk elsajátítani. Amikor először tanulunk valamit, és tele vagyunk új, innovatív, ám kiforratlan ötletekkel, akkor nem biztos, hogy a leghasznosabb dolog abból a kusza ötlethálóból kiindulni. Ha már elsajátítottuk az alapokat, akkor lépjünk tovább a kísérletezéshez, az új gondolatok vagy ötletek megvalósításának a lehetőségeihez. A kísérletek új utakra vezetnek majd, és végül túl tudunk lépni a konkrét gyakorlatokon, és kialakíthatjuk a saját módszereinket. 

A cikk forrásául szolgált angol nyelvű tartalmak ezen a linken, ezen, illetve itt tekinthetőek meg.

Tetszett? Akkor ezeket is nézd meg: